A PSE FELSŐPATONY 1932-ban alakult meg. Jelenleg három korosztályban - felnőtt, ifjúsági, ifjabb diák - versenyeznek a járási labdarúgó bajnokságaiban. Legfontosabb feladatunknak tartjuk a legmegfelelőbb feltételek biztosítását az egyes csapatok működéséhez. A 2015-ös elejétől biztosítjuk a 6 - 10 éves futballt szerető diákok felkészítését is. Természetesen nem feledkezünk meg falunk "amatőr" - nem versenyszerűen futballozó - focistáiról szem. Meggyőződésünk, hogy aktív és odaadó munkával egy sikeresen működő szervezetet alakíthatunk ki. Olyan szervezetet, ahol az emberi kapcsolatokra - vezetők, futballisták, futballrajongók - jellemző a közösségért érzett felelőség, a baráti légkör és az örömökben való közös osztoszkodás.
RÓLUNK
A KEZDET
1932. szeptemberében kíváncsi szemekkel nézegették a Benke-i iskola tanulói új tanítójukat. A zömök, rugalmas járású tanító is szorongva nézett körül tanítványain. Latolgatta milyen is lesz a fogadtatás, a beilleszkedés, e tipikus csallóközi kisközségben. Az egyik aggodalma az volt, hódolhat-e kedvenc sportjának, a labdarúgásnak, talál-e majd társakat, lesz-e lehetősége futballozni. Alighogy megmelegedett az új helyén, széttekintett a környéken és látta, hogy a közeli Nagylégen, Dunaszerdahelyen, Nagymagyaron, Nagypakán már jóképességű csapatok kovácsolódtak össze. Megérett benne az elhatározás; labdarúgócsapatot kell alakítani Benkén. Ugyanakkor tudatosította, hogy az alig 500 lakost számláló Benkén nem talál elegendő játékost, ezért a szomszédos községeket, Lőgért, Csécsényt és Mihályfát is bekapcsolta toborzási körzetébe. Fáradozásának eredményeként 1932decemberében megalakul a Patonyszéli Sport Egyesület (P S E). Az idősebbek bizonyára felismerték, hogy az említett tanító nem volt más, mint Kőrös István, aki maradandó érdemeket szerzett szervezetünk megalakulásában. Az idő sodrában az alakuló gyűlés jegyzőkönyve és egyéb dokumentumok többsége elkallódott, emlékkönyvünket, amely az 50.-ig évfordulóra készült és mostani, 75 éves jubileumra bővítettük, főleg a szemtanúk elbeszélései alapján írtuk meg. Az alapító tagok közé tartoztak: Nagy Béla, Gálffy László, Csiba Győző, Csiba Károly, Piovarcsi József, Antal Árpád, Gálffy Lajos, Gálffy István, Nagy Zoltán, Csiba Rudolf és Kőrös István. A kezdet nehéz volt. Nem volt játszótér, pálya kellett. Sok huzavona után Németh József bocsájtotta rendelkezésre hereföldjét, ez volt az első futballpálya. Helyén ma az alapiskola és az óvoda épülete áll, a régi pályára már csak néhány terebélyes juharfa emlékeztet. (Az idősebbek között nem egy akad, aki meg tudja mutatni, melyik fát öntözte, gondozta iskolás korában.)
Gondot okozott a felszerelés és az egyéb kellékek beszerzése, hogy felharsanhasson az első “Hajrá pé-es-e!”, s vasárnap délutánonként a csapat szórakoztassa a falu apraját-nagyját. A sport rövidesen csodát művelt: békességet teremtett különböző szemléletűek között, elhintette az egészséges faluszeretet magvát a szurkolókban és segített felszámolni a patonyi falurészek közötti ellentéteket.
A zöld-fehérben játszó PSE fokozatosan belelendült a játékba. Tudására felfigyeltek a környező csapatok is. Az 1933/34-es bajnoki idényben már a Csallóköz Bajnokságban szerepelt a csapat, olyan neves ellenfelekkel versengett, mint Nagylég, Nagyabony, Úszor, Dénesd, Sikabony, Dunaszerdahely. Szép sikereket ért el a PSE különböző labdarúgó torná- kon is. Különösen emlékezetes az 1935-ben a Pünkösdi-tornán elért győzelme. Az 1935-ös év nagy sikerrel zárult. A PSE megnyerte a Csallóköz Bajnokságot, s a következő években rangos pozsonyi és felső-csallóközi csapatokkal került egy csoportba. (Testvériség, PTE, BULLE, Úszor és mások). Ezek a csapatok nagy játékerőt képviseltek. Úszor csapatának kapuját például az az Ábrahám védte, aki néhány év múlva a Ferencváros kapusa lett. A legnagyobb siker is ehhez az időszakhoz fűződik. Barátságos mérkőzésen a PSE 2:1 arányban legyőzte a Ligeti SC együttesét, Csehszlovákia bajnokát. A sikeres tevékenységet a közelgő háborús események félbeszakították.
A szervezet irányítása a Levente Szervezet hatáskörébe került. Ebben a tevékenységben a katonai szempontok voltak az irányadóak, mindennemű sportolás kimondottan a háborúra való felkészülést szolgálta. A háború kitörése, majd Magyarország belesodródása a II. világháborúba lehetetlenné tette a szervezett sportéletének eredményes folytatását és a PSE oly sikeresen induló tevékenységének derékbatörését jelentette.
A HÁBORÚ UTÁNI ÉVEK
Alig csitult el a II. világháború moraja, az itthonmaradottak már a csapat fel- újítására törekedtek. Szomorúan állapították meg: a háború, az esztelen vérontás, Felsőpatony lakói közül is áldozatokat szedett. Mintegy 30-an haltak meg a Don-kanyarban és más harcokban, idegen tájakon, idegen érdekekért. Ennél is többen sínylődtek szerte Európában, fogolytáborokban, türelmetlenül várva a hazatérés boldog pillanatát.
A lelkes vezetők Nagy Ernő, Lelkes László és Gálffy László rövidesen elérték, hogy összeverbuválódott egy csapat.
Ezekben az időkben a labdarúgás volt az egyedüli sportág, amely Csallóközben, így Felsőpatonyban is, a mostoha körümények és nehézségek ellenére fejlődésnek indult. A mérkőzésekre általában gyalog, kerékpárral, jobb esetben lovasfogaton utaztak a játékosok és a szurkolók egyaránt. A felszerelést és a “bőrt” sokszor a szurkolók és a játékosok adakozásából vásárolták, a pálya karbantartását ugyancsak társadalmi munkában végezték. Igaz, a régi pálya talaja nem hasonlítható a mai, gondozott zöld pázsitjához, de ez a hatalmas juharfákkal szegélyezett, méreteiben szűkre szabott oroszlánbarlang sok csapat reményének volt a temetője. A nehézségek ellenére a foci községünkben újraéledt. Kezdetben csak barátságos mérkőzéseket és kupamérkőzéseket játszottak, majd az 1946-os egyfordulós bajnokságban már Fél, Somorja, Pered, Nemesócsa, Nagymegyer, Gúta és más csapatok táraságában szerepelt csapatunk . Az átszervezés után csapatunk a járási bajnokságban vett részt, annak megnyeré- se után 1953-ban a kerületi bajnokságba jutott, s azóta is ott szerepel napjainkig , hosszabb-rövidebb megszakításokkal.
A FEJLŐDÉS ÚTJÁN
A növekvő igényeknek eleget téve a sportszervezet vezetősége először 1957-ben szerződtetett edzőt: Nagy Sándort, volt dunaszerdahelyi labdarúgót, majd őt Ágh József követte.
A 60-as évek elején Pažicky Emil, később Kovács Ervin volt csehszlovák váloga- tott labdarúgók irányították csapatunkat. Őket a 70 és 80-as években sorrendben a következők követték: Gödölle Béla, Turek Árpád, Németh László, Sidó Ferenc és Ollé Lajos.
Az utóbbi 25 év legsikeresebb edzőjei között említést érdemelnek még Sedlák Miroslav, Bors József, Wiedermann Gyula, Luža Peter, Černil Jaroslav, Hančinň Pavol, Horváth Zoltán, Horváth József, Černý Karol, Urvay František, Ábrahám Dušan , Grajcár Anton és Fodor András. Az 1961-es év jelentős volt sportszervezetünk történetében. A régi sportpálya helyén 1959-ben megkezdték az új iskola építését, így a csapat mérkőzéseit a szövetkezeti teleppel szemközti hereföldön létesített pályán játszotta. A szövetkezet támogatásával megkezdődött a jelenlegi sportpálya építése, amely a maga idejében egyike volt járásunkban a legkorszerűbbnek. Jó gyepszőnyeg, öltöző, salakos futópálya, szépen elrendezett környék várta 1961 augusztusában a pályaavató mérkőzés játékosait és szurkolóit. 1964-ben újra a kerületi bajnokságba jutott csapatunk, s ott szerepelt egészen 1967-ig, ahonnan gyengébb szereplés miatt kiesett.
A KERÜLETI BAJNOKSÁGBAN
Az 1960-as évek végén válságba került csapatunk. A csapat erősségei közül többen távoztak, vagy abbahagyták az aktív tevékenységet. A fiatalok bátortalanok voltak, nem nőttek fel a nehéz feladatokhoz, s a csapatnak nem volt vezéregyénisége. 1970-ben a válság annyira elmélyült, hogy fennállt annak a veszélye, hogy a csapat megalakulása óta először kiesik a járási bajnokságból. Szerencsére ez nem következett be, s ha nehezen is, de sikerült a bennmaradás.
A gyenge szereplésből okulva edzőt szerződtettek a csapathoz, Gödölle Bélát, aki ha szükség volt, maga is erősítette a védelmet. Sikerült neki a fiatal tehetségeket ütőképes, korszerűen játszó csapattá formálnia s ezzel megkezdődött a csapat törté- netének egyik legsikeresebb korszaka. Az 1969/70-es idényben a még kiesés ellen küzdő csapat 1970/1971-ben már a járási bajnokság 3. helyezettje, s a következő idényben már a járási bajnokság győztese lett. Az 1973-as esztendő nem sok jót igért. Koratavasszal száj és körömfájás miatt újrasorsolták a bajnokság tavaszi idényét, így a csapatoknak néhány hét alatt 13 mérkőzést kellett lejátszaniuk. A bajnokságra esélyes csapatunkra nagy megterhelést róttak a szombat-vasárnapi mérkőzések. A játékosok azonban állták a sarat és Somorját megelőzve járási bajnokságot nyertek. Teljesült tehát a szurkolók kívánsága, rangos ellenfelekkel szemben csapatunk bizonyította rendkívüli tudását. A nyugat-szlovákiai kerület bajnokságának I. B osztályában a kezdet meghökkentő volt, csak a negyedik fordulóban szerezte meg csapatunk az első pontját. A kezdeti nehézségek leküzdése után csapatunk fokozatosan magára talált, megszokta a kerületi bajnokság mérkőzéseinek légkörét, s végül a 7. helyen végzett.
Csapatunknak tehát sikerült megkapaszkodnia az I. B osztályban, a járás többi csapatai az előbbi években általában rövid szereplés után visszaestek a járási bajnokságba. Talán mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy pillanatnyilag a kerületi bajnokságokban a dunaszerdahelyi járás csapatai dominálnak és nagyon jól szerepelnek. Az 1974/75-ös évad jól felkészülten találta a csapatot. A küzdésen kívül a szurkolók a szép játéknak és nagyarányú győzelmeknek is örülhettek: Berencs 6:1, Nagymácséd 4:1, Čierna Voda 7:3, Sókszelőce 7:2. Az 1975/76-os idény nem tartozott a legsikeresebbek közé. A ll. helyen végez- tünk. A következő évben magabiztos játékkal a 2. helyet szereztük meg s egy évre rá megnyertük a nyugat-szlovákiai kerület I. B osztály déli csoportjának bajnokságát.
Megedződve az I. B osztály kemény csatáiban, bátran vetette csapatunk magát az I. A osztályban való küzdelembe. Igyekezetük nem volt hiábavaló. A csapat újonc létére az előkelő 6. helyen végzett. Az 1980/81-es bajnoki idény hozta meg a legnagyobb sikert, csak Nagymegyer előzte meg csapatunkat.
Az 1981/82-es (jubileumi) bajnokságot balszerencsésnek tartották játékosaink és vezetőink egyaránt, mivel több olyan mérkőzést vesztettek el a fiúk, amit meg kellett volna nyerni. S az eredmény? A 13. hely, éppenhogy csak megmenekültek a kieséstől. Az olvasó elnézését kérjük, hogy aprólékosabban foglalkoztunk az utóbbbi 10-15 év történetével, s azon belül is labdarúgóink szereplésével. Említettük már, hogy ez az időszak az egyik legsikeresebb csapatunk történetében, ez talán indokolja szándékunkat. Ebben az időszakban csapatunk nagyon sok barátságos mérkőzést játszott előkelő I. és II. ligás ellenfelekkel. Érdekességként néhány eredmény: Felsőpatony – Inter Bratislava 0:6 ( Az Inter a csehszlovák bajnokság II. helyen végzett csapatával szerepelt) pl. Kovarík, Jurkemik, Luprich, Petráš, Bajza, Levický, Krnáč, Šajánek, Deutsch, Barmoš, Poláček stb. A csapat edzője Michal Vičan volt, aki a Slovan Bratislava csapatával 1969-ben KEK győztes lett. Felsőpatony – Banská Bystrica 2:4 ( a B.Bystrica csapatában játszott a jelenlegi szlovák válogatott edzője Kocian, Michalík, Kunzo, Nemec, Oboril,Gašparík ) Felsőpatony – FC Petržalka 1:1 ( a Petržalka játékosai között szerepeltek pl. Šimurka, Pochaba, Pavlovič, Tóth, Kadák, Kálmán stb.) Ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban maradt emlékezetes a jelenlegi szlovák női válogatott edzőjének, František Urvaynak figyelmeztető mondata, mellyel óvval intette a Petržalka játékosait a mérkőzés előtt:
„Chlapci, došli sme na obyčajnú dedinu, ale upozorňujem Vás, že dnešný súper nebude hrať dedinský futbal. Pripravte sa, aby ste potom neboli prekvapení”. (Fiúk, falura jöttünk focizni, de figyelmeztetek mindenkit, hogy mai ellenfelünk nem játszik falusi focit. Készüljetek fel, nehogy meglepetés érjen benneteket .) De bizony meg is voltak lepődve a Petržalka játékosai, csak verejtéket izzadva sikerült kiegyenlíteniük, miután Horváth József , a felsőpatonyi csapat kapitánya bombagóllal szerzett vezetést. Bábolna ( NB II.) - Felsőpatony 3:3 Felsőpatony- Komárno (I.SNL) 3:3 Felsőpatony-Liptovský Mikuláš (I.SNL ) 2:1 Az 1980-as és 90-es években csapatunk felváltva a kerületi I.B és I.A bajnokságokban szerepelt. E idő alatt a kerületi bajnokságok kisebb-nagyobb átszervezéseken esett átt, így csapatunk az újraszervezett V. és IV. ligában szerepelt és jelenleg is az V.liga déli csoportjának aktív résztvevője. Említesre méltó, hogy a 80-as években csapatunkban nagyon sok jóképességű, csehszlovák I. ligát megjárt játékos szerepelt. Csapatunk edzője hosszú ideig a Slovan Bratislava volt játékosa, Jaroslav Černil volt. Csapatunkban szerepeltek az Inter és a Petržalka volt játékosai, a csehszlovák válogatott Peter Luprich és Viktor Tichý.
Nagyszerű sikereket hoztak a 90-es évek is. Csapatunkban nagyon sok jó ké- pességű játékos fordult meg. Kiemelkedő sikert a 1992/93-as szezon hozott mikor csapatunk megnyerte a kerületi bajnokság I.B osztályát. A 90-es évek közepén a kerületi bajnokságot átszervezése után után az V.ligában szerepelt csapatunk. Újabb nagyszerű sikert az 1998/99 idényben értünk el, mivel az V.liga II. helyezettjeként feljutottunk a IV.ligába. Csapatunk az őszi szezont a 10.helyen zárta, tavasszal kitűnő hajrával megszerezte a feljutást jelentő második helyet. Az ezredfordulóban csapatunk a kerületi IV.ligában szerepelt. Ebben az idő- szakban ( 2001-02 ) szerepelt csapatunkban Détári Lajos, aki 61 alkalommal húzta magára a magyar címeres mezt, ötször volt világválogatott, egyszer Európa válogatt és az Eintracht Frankfurt csapatával német kupagyőztes. Több mint ötven mérkőzést játszott nemzetközi kupákban, elnyerte a Bundesliga legjobb játékosa címét, játszott az Olympiakos Pireusban, Olaszországban a Bologna, Ancona és FC Genoa játékosa volt, Svájcban pedig a Xamax Neuchatel játékosaként szerepelt. Sajnos Felsőpatony-i szereplése nem volt ennyire eredményes, de jelenléte azt eredményezte, hogy csapatunkkal nagyban foglalkozott a szlovák és magyar sajtó. Több alkalommal szerepelt csapatunk és falunk neve a szlovák és magyar televíziós társaságok sportműsorain.
A kerületi osztályok átszervezését követően csapatunk kiesett az V.ligából is. A következő 2002/2003–as idényben csapatunk óriási fölénnyel megnyerte a járási bajnokságot és azóta is a kerületi bajnokság résztvevője. Szólnunk kell az utánpótlás biztosításának kérdéséről is. Sportszervezetünk vezetősége mindig gondot fordított az ifjúsági csapat szereplésére annak tudatában, hogy a jó ifjúsági csapat a feltétele a jó felnőtt csapatnak. Felnőtt csapatunkkal szinte párhuzamosan került ifjúsági csapatunk a kerületi I. B osztályba, hogy néhány éves szereplés után az I. A osztályba jutott. A jelenleg ifjúsági csapataink a területi bajnokságokban szerepelnek, váltakozó sikerrel.
Az 1998-as bajnokság ifi csapata Ifjúsági csapatunk a legnagyobb sikert 1979/80- ban érte el, mikor megnyerte a I.B osztályát. Járási bajnokságot ifjúsági csapatunk 1974/75–ben és 1988/89-ban szerzett.
Az iskoláskorú gyermekek labdarúgó csapatát sokáig Farkas Sándor, Jakusík Lajos és Horváth Zoltán tanárok irányították, rendszeresen részt vesznek a járási bajnokságban, s ott eredményeen szerepelnek. Diákcsapatunk 1973-ban szerzett bajnoki címet a járási serdülő bajnokság részvevőjeként. Jelenleg az ifjúsági és serdülő csapatainkat Miklós Attila és Gyurkovics Gyula irányítják.
Ifjúsági csapatainkban nagyon sok tehetséges játékos nevelkedett, akik felsőbb osztályokban is megállták helyüket. A PSE zöld-fehér színeiben nevelkedett Gőgh Árpád, aki később a Győri ETO, Gázszer, DAC és Slovan Bratislava játékosa volt, Miklós Attila, aki a Videoton és Sopron játékosaként szerzett nemzetközi tapasztala- tokat. Megemlítenénk még Horváth Lajos, Ravasz József, Varga Tihamér, Cséfalvay Tibor, Jakóczi Ernő nevét, akik szintén patonyi színekben nevelkedtek és jó nevű csapatok játékosaiként (DAC, M.Boleslav, Matador Bratislava, Bős ) szerepeltek hosszú éveken keresztül.
AKIKRE MINDIG LEHETETT SZÁMÍTANI
Az eltelt 75 év alatt sok labdarúgó öltötte magára csapatunk mezét. Lehetetlen mindenki nevét felsorolni álljon itt mégis néhány név: A PSE játékosai közül a játékmester és gólerős Kőrös Istváné a jól fejelő Gálffy Lajosé, az ördöngősen cselező, és majd 50 évesen is még aktívan futballozó Gavlíder Ernőé. A háború utáni évek kiváló kapusa volt Markó Zoltán, sziklakemény volt Szarvas Dénes - Ravasz László - Farkas Gyula alkotta védelem. A gólerős, nagy tehetségű Farkas Ferenc csak rövid ideig játszott csapatunkban, Nemesócsa csapatához került. A Bodó István és László testvérek küzdenitudásukról váltak híressé; Csóka János az eszére és furfangjára támaszkodott inkább, mint az erejére. Molnár Géza kitűnően fejelő hátvéd volt, a föld szikrázott, ahova odalépett. Farkas Sándor fejlődését egy lábtörés szakította meg. Felgyógyulása után óvakodott az ősszeütközésektöl, de gyorsaságban csak) kevesen vehették fel vele a versenyt.
A 60-as évek egyik kapusa Csiba Dezső volt, aki kapott ugyan jópár potyagólt, de voltak napjai, amikor nem lehetett bevenni a hálóját. A szálfatermetű Németh Béla, ha komolyan vette a játékot, áttörhetetlenül védekezett. Soóky Vince (Bicci) a környék kapusainak réme volt, a szó igazi értelmében kilyukasztotta a hálót egy- egy hatalmas lövése. Székvölgyi Laci egyszerűen nem tudta kihagyni a helyzeteket. Lelkes Gyuri, a lesipuskás, sok szemfüles gólt ért el, Rózsa Laci bombagóljai él- ményszámba mentek, Tóth Lajos, amilyen alacsony növésű volt, olyan nagy volt a pályán. A két szélsőhátvéd Lipovszky Jóska és Farkas Vince sem mentek a szomszédba keménységért, s az egymást jól kiegészítő és megértő Farkas Imre, Karácsony Gyula fedezetpár a középpálya “urai” voltak. A 70-es évek nagy egyénisége kétségkívül Süli Pista volt, a nagy bombázó, aki- nek szabadrúgásai és távoli lövései legtöbbször védhetetlenül vágódtak az ellenfél kapujába. Gavlíder Tibor minden poszton egyformán jól tudott játszani. Markáns egyéniség volt Kuczmann János, a megbízható középhátvéd, aki több mint 20 évig oszlopos tagja volt a csapatnak. Nem maradhat ki a felsorolásból Füle Lali sem, aki egyike volt a legmegbízhatóbb kapusainknak. Szólni kell még Wiedermann Gyuláról is, aki a legeredményesebb csatáraink közé tartozik. A 80-as években külön említést érdemelnek a Horváth testvérek: Jóska, Zoli és Lajos, már csak azért is, mert csapatunkban még sohasem játszottak hárman egy családból. Jelenlegi csapatunkban is sok nagyszerű tudású, hazai nevelésű játékos szerepel. Megemlítenénk a magyar NB–et is megjárt Miklós Attilát, Tóth Krisztiánt, Horváth Eriket és Straka Sándort.
Csapatunk általában hazai játékosokra épült, de akadtak vendégjátékosok is, akik be tudtak illeszkedni a többiek közé. Ilyenek voltak a Meleg fivérek, Kósa Tibi, Varga Attila, Czucz József; a későbbiek során az 50-es években a gólgyáros Selecky Pista, a 60-as évek közepén Koháry Gabi, később a kitűnő kapusok Godó Jenő és Póda Laci, a csupaszív Szilvási Tibi, a gólerős Bertalan Andris és Kún testvérek. Az utolsó 15 – évből említést érdemelnek még olyan játékosok is, mint Vlado Čapkovič, Ďuri Homolka, Peťo Martinko, Gutléber Imi és Vlado Kriška, akik idegenként is patonyi szívvel küzdöttek a zöld – fehér mezben. Külön kell szólnunk azokról, akik vezetőként tevékenykedtek sportszervezetünk- ben. Szív, odaadás és kitartás nélkül egy vezető sem érhet el eredményeket. Ők voltak azok, akik fáradságot nem ismerve, szabadidejük rovására minden energi- ájukat a sportszervezet fejlesztésére fordították. Azt, hogy most az 75. évforduló kapcsán számos szép sikerről emlékezhetünk meg, nem utolsó sorban nekik iskö- szönhető. Gálffy Laci bácsi neve elválaszthatatlan a csapatétól, Soóky István korai halála akadályozta meg, hogy e csapattal szebb napokat is megérjen. Mrva László a legszakavatottabb vezetőnk egyike, aki több évtizede ott volt a csapat mellett jóban és rosszban egyaránt, a sportpálya állandó korszerűsítése nagyban az ő érde- me. Németh Zoltán, Sidó Béla, Szalay Ernő, Méhes Károly, Bodó László, Zsemlye Károly, Sidó Lajos, Surányi László, Bódis Gyula, Morovík Gyula, Renczés Sándor, Füle Sándor és még sokan mások éveken keresztül aktív vezetői voltak sportszerve- zetünknek, csak úgy mint Szabó Náci bácsi és Skovrán Ferenc, akik az egykori “B” csapat irányítói voltak.
A jelenlegiek közül említést érdemelnek Méhes László, Sklut Tibor, Horváth Zoltán, Miklós Erzsébet, Szamaránszky Imre és Horváth József, akik az utolsó tizenöt évben nagyban hozzájárultak a labdarúgó szakosztály sikeres működéséhez.